Kismarosi elülső kéményes kemence

Hangulatos erdei udvaron, szépdupla
falú búboskemence.
 

Megrendelőnk egy szép, csendes és hangulatos kismarosi erdei telekre álmodta meg kemencéjét, amit örömmel terveztünk meg és építettünk fel.
A tervezés során figyelembe kellett vennünk a tér már meglévő adottságait, a lépcső kialakítását és a térszinteket, valamint a jövőbeli, a területre vonatkozó továbbfejlesztési terveket. A kemence tűztér nyílása a jövőbeli közösségi tér felé mutat, ahová később még egy tető kerül majd, és a szokásostól kissé alacsonyabb talapzata lehetővé teszi a lenti térszintről történő kényelmesebb táplálást.
Ebbe a környezetbe a népi hagyományok szerinti ún. elülső kéményes modellt választottuk, ahol a tűztér táplálása a kémény talapzati nyílásán át történik, továbbá melynek minden eleme több irányból is szépen látszik és a tömege jól uralja a lépcsőtől balra eső felső térszintet.


Kapcsolódó szolgáltatások

Búbos kemence, kültéri és beltéri kemencék tervezése, építése

A búbos kemence régen szinte minden ház, illetve konyha központi eleme volt, amely a téli hideg idején meleget biztosított a család számára, de olyan ételek is készültek benne, mint például a házi kenyér, hamuban sült pogácsa vagy a héjában sült krumpli. Ma már kevesebb háztartást ékesít egy búbos kemence, de ahol megtalálható, ott garantáltan a helyiség egyik esztétikus és bámulatba ejtő látványossága.

Egy kültéri kemence vagy egy kerti kombinált főzőhely központi eleme lehet egy jó társasági eseménynek, baráti találkozóknak, családi összejöveteleknek. A társaság adott, az ízletes fogások csak Önön múlnak, viszont a búbos kemence építésében mi vagyunk a szakértők.   
 
Válasszon minket, hogy teljes legyen konyhája vagy kertje egy búbos kemencével!

Kerti főzőhelyek tervezése és kivitelezése

A kerti sütögető kertünk igazi ékessége lehet, legyen ez egy búbos kemence, kerti grill, pizzasütő vagy egy komplett, igényesen kivitelezett kerti konyha. Mielőtt azonban Ön is kerti sütögető tervezésébe fogna, érdemes több szempontot átgondolni, hogy megtalálja a leginkább ideális kerti főzőhelyet.

Bízza szakemberre a kerti sütögető kivitelezését! Célunk, hogy minőségi alapanyagokból egy örök életre szóló kerti sütögetőt tervezzünk és építsünk Önnek.

Ajánlatkérés